A Múzeumok Éjszakáját idén egy egész hétvégére elnyújtjuk. Természetesen most is a családoké, a kiállításoké és a zenéé lesz a főszerep.
Június 23-án, szombaton kezdődik a vasárnap estig tartó programsorozat, melyben a jól ismert elemek mellett újdonságokkal is találkozhatnak. A délután elsősorban a gyerekeké, hiszen a játszóház, a Hőspróba és a HAHÓ együttes koncertje is őket várja. Ezzel párhuzamosan üzemel már a jósda Szatmári Nórával, akitől bepillantást nyerhetnek az életetek legrejtettebb zugaiba. A 15 perces beszélgetésekre előzetes regisztráció szükséges, amit ITT rögtön meg is lehet tenni. Ugyanez vonatkozik a Hőspróbára, ami 10-12 gyerekkel idális program.
18 órakor „Magas tűzön” nyílik kiállítás Kiss Éva (1952-2017) keramikus művész alkotásaiból. Kiss Évára nem csak, mint keramikusra emlékezünk, hanem a Magyar László Gimnázium felejthetetlen tanárára és igazi lokálpatriótára, aki mindig szívén viselte szeretett városa múltját, jelenét és jövőjét.
A kiállítás megnyitója után a Dunaföldvári Tájházba invitáljuk mindazokat akik már jártak ott, de főleg azokat, akik még nem látták. Ne hagyják ki! A program regisztrációhoz kötött, hiszen kisbusszal hozzuk-visszük a látogatókat, ami a várból indul. A regisztrációt pár kattintással ITT is megtehetik. Ne essen kétségbe, az sem aki lemarad vagy már unja, mert mindeközben a vár kiállításain tárlatvezetéssel kalauzoljuk végig az érdeklődőket.
Fél kilenckor kezdődik a Jazz Steps Band koncertje. Akiknek nagyon jó a memóriájuk, emlékezhetnek, hogy évekkel ezelőtt járt már a zenekar nálunk az egyik Szüreti Fesztiválon. Koncertjeiket a minőségi zene, a lendület és a humor jellemzi, ami garancia lesz a remek esti szórakozáshoz.
Amikor már teljesen sötét lesz, 22 órától a legbátrabbakat várjuk, akik egy szál gyertyával a kezükben fel mernek menni egészen a vártorony tetejébe...
Éhezni és szomjazni sem hagyunk senkit: kemencés lángost, fröccsöt és hideg sört vásárolhat mindenki ízlése szerint.
A programok kedvezményes – 500 Ft/fő - múzeumi belépővel látogathatók, amit IDE KATTINTVA meg is vásárolhatnak.
Június 24-én vasárnap már délelőtt jöhetnek kicsik és nagyok kipróbálni az íjászkodást és ebéd után a hűvös pincében megnézni egy várakról szóló filmet. A gyerekek próbára tehetik magukat Kiskelemen Béni és társai bőrébe bújva, akik egykor olyan bátrak voltak, hogy még a törököket is átverték.
A programok kedvezményes – 500 Ft/fő - múzeumi belépővel látogathatók, amit IDE KATTINTVA meg is vásárolhatnak.
Este 20 órakor lép színpadra a MARGARET ISLAND, akik a rengeteg fesztivál-koncert mellett képtelenek lettek volna kihagyni ezt a különleges helyszínt. Az idén Artisjus díjjal, 2016-ban pedig Fonogram díjjal kitüntetett zenekar muzsikájára jellemző az akusztikus hangzás, amit népzenei elemekkel szőnek át. Saját szerzeményeik mellett lemezeiken és koncertjeiken Bródy János korábbi illetve kifejezetten a zenekarnak írt dalai is elhangzanak.
Kedvezményes jegyár május 31-ig: 3.000 Ft
Jegyár június 1-től: 3.500 Ft